Hungarian Bible

Mark 16

Luke

Return to Index

Chapter 1

1

  Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek, 


2

  A mint nékünk előnkbe adták, a kik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének: 


3

  Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked, jó Theofilus, 


4

  Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál. 


5

  Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet. 


6

  És mind a ketten igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak. 


7

  És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő vala, és mind a ketten [immár] idős emberek valának. 


8

  Lőn pedig, hogy mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt, 


9

  A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen. 


10

  És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején; 


11

  Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő oltár jobbja felől. 


12

  És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg őt. 


13

  Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak. 


14

  És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; 


15

  Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. 


16

  És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. 


17

  És ez [Ő] előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet. 


18

  És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem [is] igen idős. 


19

  És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. 


20

  És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben. 


21

  A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik. 


22

  És kijövén, nem szólhata nékik; eszökbe vevék azért, hogy látást látott a templomban; mert ő [csak] integetett nékik, és néma maradt. 


23

  És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza. 


24

  E napok után pedig fogada méhében Erzsébet az ő felesége, és elrejtőzék öt hónapig, mondván: 


25

  Így cselekedett velem az Úr a napokban, a melyekben [reám] tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között. 


26

  A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret, 


27

  Egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária. 


28

  És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. 


29

  Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, [hogy] micsoda köszöntés ez?! 


30

  És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. 


31

  És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK. 


32

  Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét; 


33

  És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen! 


34

  Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek? 


35

  És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának. 


36

  És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez [már] a hatodik hónapja néki, a kit meddőnek hívtak: 


37

  Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. 


38

  Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal. 


39

  Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába; 


40

  És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet. 


41

  És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel; 


42

  És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. 


43

  És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám? 


44

  Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben. 


45

  És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott. 


46

  Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, 


47

  És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. 


48

  Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek. 


49

  Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve! 


50

  És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre [vagyon] azokon, a kik őt félik. 


51

  Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő szívök gondolatában felfuvalkodottakat. 


52

  Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel. 


53

  Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen. 


54

  Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról. 


55

  (A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké! 


56

  Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére. 


57

  Erzsébetnek pedig betelék az ő szülésének ideje, és szűle fiat. 


58

  És meghallák az ő szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet cselekedett ő vele; és együtt örülének vele. 


59

  És lőn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni. 


60

  És felelvén az ő anyja, monda: Nem; hanem Jánosnak neveztessék. 


61

  És mondának néki: Senki sincs a te rokonságodban, a ki ezen a néven neveztetnék. 


62

  És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni? 


63

  Az pedig táblát kérvén, ezt írá, mondván: János a neve. És elcsodálkozának mindnyájan. 


64

  És feloldódék az ő szája és nyelve azonnal, és szóla, áldván az Istent. 


65

  És félelem szállott minden ő szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok. 


66

  És szívökre vevék mindenek, a kik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekből? És az Úrnak keze vala ő vele. 


67

  És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván: 


68

  Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét, 


69

  És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában, 


70

  A mint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak, 


71

  Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, a kik minket gyűlölnek; 


72

  Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, 


73

  Az esküvésről, a melylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk, 


74

  Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki. 


75

  Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban. 


76

  Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed; 


77

  És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatjában. 


78

  A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból, 


79

  Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára! 


80

  A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, a melyen megmutatta magát az Izráelnek. 


Luke 2

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: